T and M | A perfekt könyvelő iroda
T and M Kft. összes tapasztalatával segítünk kisvállalkozások számára könyvelési, bérszámfejtési és konzultációs-tanácsadási szolgáltatásainkkal is a vállalkozás indítás előtt álló, illetve a már működő vállalkozások számára is. Legfőbb befektetésünk – a szakértelem, továbbá a több mint 30 éves széleskörű tapasztalat és az ügyfeleinkre való maximális odafigyelés.
Budaörsi könyvelőiroda szolgáltatásai angol nyelven is elérhetők. Elsősorban online végezzünk tevékenységüket, de emellett szívesen találkozunk személyesen is ügyfeleinkkel elsősorban Budaörsön és Budapesten is.
Legfontosabb dolog egy vállalkozás életében a kiszámíthatóság. Küldetésünk a vállalkozások pénzügyi stabilizációjának erősitése – folyamatos pénzügyi monitoring által (rendszeresen egyeztetünk vállalkozások pénzügyi helyzetéről, segítünk a jövőbeni tervezésben).
Az ügyfeleinknél felmerült bármilyen vállalkozási, adózási, pénzügyi kérdés nagyon fontos, ezért az is, hogy ezeket mihamarabb megbeszéljük, illetve ha problémák adódnának azokra a lehető legjobb megoldást találjuk meg.
Cégünknél fontos, hogy az ügyfelünk vállalkozásának pénzügye átlátható, egyszerű és érthető legyen. Könyvelőirodánk biztos háttérként személyes pénzügyi információkkal segít ügyfeleinek a gördülékeny mindennapi működésben. Nagyon fontos a személyes odafigyelés üzleti partnereink vállalkozásaira, hiszen nincs két egyforma vállalkozás, nem lehet sablon megoldásokat alkalmazni.
Rugalmasan alkalmazkodunk ügyfeleink igényeihez. Hangsúlyt fektetünk az ügyfelekkel kapcsolatos információk megőrzésére, nélkülözhetetlennek tartjuk a feltétlen titoktartást. Az így kialakult bizalmi légkörben tudunk a legjobban együttműködni, konzultálni, megoldásokat találni (akár egy extra finom kávé vagy kis plusz csokoládé kíséretében), a hét minden munkanapján. Irodánkban ügyvédi háttér is segíti ügyfeleink vállalkozásának működését a lehető legjobb tudással felvértezet könyvelő segítségével.
Társaságunk (T and M Kft.) tagja a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének és a Minőségi Könyvelők Klubja Egyesületének.
A lent látható elérhetőségeink bármelyikén felveheti velünk a kapcsolatot a hét mindennapján.
Molnárné Tihanics Irén regisztrált mérlegképes könyvelő adótanácsadó TB szakelőadó
Amennyiben kérdése vagy kérése volna, forduljon hozzánk bizalommal. Az alábbi ürlapban tegye kérdését, vagy írja le kérését és Mi a lehető leghamarabb válaszolunk Önnek!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Tapasztalatainkkal segítünk kisvállalkozások számára könyvelési, bérszámfejtési, konzultációs-tanácsadási szolgáltatásainkkal vállalkozás indítás előtt álló, illetve a már működő vállalkozások számára is. Legfőbb befektetésünk – a szakértelem, továbbá a több mint 30 éves széleskörű tapasztalat és az ügyfeleinkre való maximális odafigyelés.
Szolgáltatásaink angol nyelven is elérhetők. Elsősorban online végezzünk tevékenységüket, de emellett szívesen találkozunk személyesen is ügyfeleinkkel.
Legfontosabb dolog egy vállalkozás életében a kiszámíthatóság. Küldetésünk a vállalkozások pénzügyi stabilizációjának erősitése – folyamatos pénzügyi monitoring által (rendszeresen egyeztetünk vállalkozások pénzügyi helyzetéről, segítünk a jövőbeni tervezésben).
Az ügyfeleinknél felmerült bármilyen vállalkozási, adózási, pénzügyi kérdés nagyon fontos, ezért az is, hogy ezeket mihamarabb megbeszéljük, illetve ha problémák adódnának azokra a lehető legjobb megoldást találjuk meg.
Cégünknél fontos, hogy az ügyfelünk vállalkozásának pénzügye átlátható, egyszerű és érthető legyen. Könyvelőirodánk biztos háttérként személyes pénzügyi információkkal segít ügyfeleinek a gördülékeny mindennapi működésben. Nagyon fontos a személyes odafigyelés üzleti partnereink vállalkozásaira, hiszen nincs két egyforma vállalkozás, nem lehet sablon megoldásokat alkalmazni.
Rugalmasan alkalmazkodunk ügyfeleink igényeihez. Hangsúlyt fektetünk az ügyfelekkel kapcsolatos információk megőrzésére, nélkülözhetetlennek tartjuk a feltétlen titoktartást. Az így kialakult bizalmi légkörben tudunk a legjobban együttműködni, konzultálni, megoldásokat találni (akár egy extra finom kávé vagy kis plusz csokoládé kíséretében), a hét minden munkanapján. Irodánkban ügyvédi háttér is segíti ügyfeleink vállalkozásának működését a lehető legjobb tudással felvértezve.
Társaságunk tagja a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének és a Minőségi Könyvelők Klubja Egyesületének.
Tapasztalatainkkal segítünk kisvállalkozások számára könyvelési, bérszámfejtési, konzultációs-tanácsadási szolgáltatásainkkal vállalkozás indítás előtt álló, illetve a már működő vállalkozások számára is. Legfőbb befektetésünk – a szakértelem, továbbá a több mint 30 éves széleskörű tapasztalat és az ügyfeleinkre való maximális odafigyelés.
Szolgáltatásaink angol nyelven is elérhetők. Elsősorban online végezzünk tevékenységüket, de emellett szívesen találkozunk személyesen is ügyfeleinkkel.
Legfontosabb dolog egy vállalkozás életében a kiszámíthatóság. Küldetésünk a vállalkozások pénzügyi stabilizációjának erősitése – folyamatos pénzügyi monitoring által (rendszeresen egyeztetünk vállalkozások pénzügyi helyzetéről, segítünk a jövőbeni tervezésben).
Az ügyfeleinknél felmerült bármilyen vállalkozási, adózási, pénzügyi kérdés nagyon fontos, ezért az is, hogy ezeket mihamarabb megbeszéljük, illetve ha problémák adódnának azokra a lehető legjobb megoldást találjuk meg.
Cégünknél fontos, hogy az ügyfelünk vállalkozásának pénzügye átlátható, egyszerű és érthető legyen. Könyvelőirodánk biztos háttérként személyes pénzügyi információkkal segít ügyfeleinek a gördülékeny mindennapi működésben. Nagyon fontos a személyes odafigyelés üzleti partnereink vállalkozásaira, hiszen nincs két egyforma vállalkozás, nem lehet sablon megoldásokat alkalmazni.
Rugalmasan alkalmazkodunk ügyfeleink igényeihez. Hangsúlyt fektetünk az ügyfelekkel kapcsolatos információk megőrzésére, nélkülözhetetlennek tartjuk a feltétlen titoktartást. Az így kialakult bizalmi légkörben tudunk a legjobban együttműködni, konzultálni, megoldásokat találni (akár egy extra finom kávé vagy kis plusz csokoládé kíséretében), a hét minden munkanapján. Irodánkban ügyvédi háttér is segíti ügyfeleink vállalkozásának működését a lehető legjobb tudással felvértezve.
Társaságunk tagja a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének és a Minőségi Könyvelők Klubja Egyesületének.
A honlapot üzemeltető és a tevékenységet végző:
vállalkozás neve: T and M Perfekt Kft.
Székhelye: 2040 Budaörs, Szivárvány utca 4. 10. em. 61.
Adószáma: 12613630-1-13
Elérhetőségi adatok:
Telefon: +36 30 990 48 39
E-mail: info@tandmkft.hu
Honlap: www.tandmkft.hu
Tárhelyszolgáltató(k) adatai:
Név: 3 in 1 Hosting Bt.
Székhely: 2310 Szigetszentmiklós, Brassó utca 4/A
E-mail: admin@megacp.com
Telefonszám: +36 (21) 200 0040
Weboldal: https://www.3in1.hu
Internetes Cookie-k (SÜTIK) kezelése
A Társaság honlapjához és a Társaság által közölt információkhoz bármely külső látogató hozzáférhet. A honlap látogatása során a honlap tárhely szolgáltatója a szolgáltatás működésének ellenőrzése, a visszaélések megakadályozása, és az üzemszerű működés biztosítása érdekében rögzíti a látogatói adatokat. A rögzítés célja a honlap használatára vonatkozó információk gyűjtése, látogatottsági és internet használati statisztikák, elemzések készítése.
A külső szolgáltatók a felhasználó számítógépén, úgynevezett sütit (Cookie) helyezhetnek el, így lehetőségük nyílik összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal. A felhasználó a honlapon esetleg felugró ablakban a sütikre vonatkozó kérelmet bármikor visszautasíthatja.
„A (SÜTIK) cookie egy kis fájl, amely akkor kerül az Ön számítógépére, amikor egy webhelyet keres fel. Amikor ismét felkeresi az adott webhelyet, a cookie-nak köszönhetően a webhely képes felismerni az Ön böngészőjét.
A cookie-k tárolhatnak felhasználói beállításokat és egyéb információkat is. Más platformokon – ahol a cookie-k nem érhetők el vagy nem használhatók – egyéb technológiákat is használnak, amelyeknek a célja hasonlít a cookie-kéhoz: ilyen például a hirdetésazonosító az androidos mobileszközökön. Visszaállíthatja böngészője beállításait, hogy az utasítsa el az összes cookie-t, vagy hogy jelezze, ha a rendszer éppen egy cookie-t küld. Azonban lehet, hogy bizonyos webhelyfunkciók vagy szolgáltatások nem fognak megfelelően működni cookie-k nélkül. https://www.gdpr.info.hu/
A weboldalon a Google Analytics által használt cookie-k (sütik) működhetnek, melyek működésére a Google adatvédelmi irányelvei vonatkoznak. https://support.google.com/analytics/answer/6004245?hl=hu
13.1.1. Feltétlenül szükséges cookie-k
Az ilyen cookie-k nélkülözhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezen cookie-k elfogadása nélkül nem tudjuk garantálni weboldalunk elvártaknak megfelelő működését, sem pedig azt, hogy minden, Ön által keresett információhoz hozzá fog jutni.
Ezek a cookie-k nem gyűjtenek be személyes adatokat Önről vagy olyan adatokat, amelyek marketing célokra használhatók fel.
Feltétlenül szükséges cookie-k például a Teljesítmény cookie-k, amelyek információt gyűjtenek arról, hogy weboldalunk megfelelően működik-e, működésében tapasztalhatóak-e hibák, az esetleges hibák jelzésével segítségünkre vannak weboldalunk tökéletesítéséhez, illetve jelzik számunkra, hogy melyek a weboldal legnépszerűbb részei.
Funkcionális cookie-k
Ezek a cookie-k biztosítják weboldalunknak az Ön igényeire szabott következetes megjelenését, és megjegyzik az Ön által választott beállításokat (például: szín, betűméret, elrendezés).
Célzott cookie-k
A célzott cookie-k biztosítják azt, hogy a weblapunkon megjelenő hirdetések igazodjanak az Ön érdeklődési köréhez. Weboldalunkon elsősorban az általunk nyújtott szolgáltatásokhoz kapcsolódó hirdetések találhatók és az Ön számára kedvezőbb ajánlatok elérésének megkönnyítését szolgálják.
Harmadik fél által biztosított cookie-k
Időről-időre előfordulhat, hogy weboldalunkon megjelenik, olyan harmadik fél – például egy közösségi oldal – által biztosított cookie, amely lehetővé teszi az adott tartalom megosztását vagy kedvelését, és amivel olyan információkat küld a harmadik fél számára, amiket az később arra használhat fel, hogy más weboldalakon is hirdetéseket jelenítsen meg Önnek.
A kezelt adatok köre és jogalapja
Dátum, időpont, felhasználó számítógépének IP címe, meglátogatott oldal IP címe, előzőleg meglátogatott oldal IP címe, felhasználó operációs rendszerével kapcsolatos adatok. A 2016/679 EU rendelet a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezésérő, az információszabadságról és az információs önrendelkezési jogról szóló 2011.évi CXII. tv 5.§a-a, alapján a személyek önkéntes hozzájárulása.
Az adatkezelés időtartama
A honlap megtekintésétől számított 2 év időtartam.
Marketing célú adatkezelések
A hírlevél-küldéssel kapcsolatos adatkezelés
Kezelt adatok
Név, e-mail cím
Az adatkezelés időtartama
Az érintett hozzájárulásának visszavonásáig.
Az adatkezelés jogalapja
Az Ön önkéntes hozzájárulása, amit regisztrációval és a hírlevélre történő feliratkozással ad meg az Adatkezelő számára [Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pont szerinti adatkezelés]
További adatkezelések
Amennyiben az Adatkezelő további adatkezelést kíván végezni, akkor előzetes tájékoztatatást nyújt az adatkezelés lényeges körülményeiről (adatkezelés jogszabályi háttere és jogalapja, az adatkezelés célja, a kezelt adatok köre, az adatkezelés időtartama).
Tájékoztatjuk Önt arról, hogy a hatóságok törvényi felhatalmazáson alapuló, írásbeli adatkéréseit az Adatkezelőnek teljesítenie kell. Az Adatkezelő az adattovábbításokról az Infotv. 15. § (2)-(3) bekezdésével összhangban nyilvántartást vezet (mely hatóságnak, milyen személyes adatot, milyen jogalapon, mikor továbbított az Adatkezelő), amelynek tartalmáról kérésére az Adatkezelő tájékoztatást nyújt, kivéve, ha a tájékoztatását törvény kizárja.
Ügyfelek jogai
Az adatkezelés során Önt megillető jogok
Az adatkezelés időtartamán belül Önt a Rendelet előírásai szerint az alábbi jogok illetik meg:
Amennyiben Ön jogaival élni kíván, az az Ön azonosításával jár együtt, valamint az Adatkezelőnek Önnel szükségszerűen kommunikálnia kell. Ezért az azonosítás érdekében személyes adatok megadására lesz szükség (de az azonosítás csak olyan adaton alapulhat, amelyet Adatkezelő egyébként is kezel Önről), valamint az Adatkezelő email fiókjában elérhető lesz az Ön adatkezeléssel kapcsolatos panasza a jelen tájékoztatóban, a panaszokkal kapcsolatban megjelölt időtartamon belül.
Az adatkezeléssel kapcsolatos panaszokat legkésőbb 30 napon belül válaszolja meg Adatkezelő.
A hozzájárulás visszavonásának joga
Ön bármikor jogosult az adatkezeléshez adott hozzájárulást visszavonni, ilyen esetben a megadott adatokat rendszereinkből töröljük.
A személyes adatokhoz való hozzáférés
Ön jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy:
A jog gyakorlásának célja az adatkezelés jogszerűségének megállapítására és ellenőrzésére irányulhat, ezért többszöri tájékoztatás kérés esetén Adatkezelő méltányos költségtérítést számolhat fel a tájékoztatás teljesítéséért cserébe.
A személyes adatokhoz való hozzáférést Adatkezelő úgy biztosítja, hogy az Ön azonosítását követően emailben juttatja el Önhöz a kezelt személyes adatokat és az információkat.
Kérjük, hogy kérelmében jelölje meg, hogy a személyes adatokhoz kér hozzáférést, vagy az adatkezeléssel kapcsolatos információkat kéri.
Helyesbítéshez való jog
Ön jogosult arra, hogy kérésére Adatkezelő késedelem nélkül helyesbítse az Önre vonatkozó pontatlan személyes adatokat.
Adatkezelés korlátozásához való jog
Ön jogosult arra, hogy kérésére Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:
Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.
Adatkezelő az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen (legalább a korlátozás feloldását megelőző 3 munkanappal) tájékoztatja Önt.
Törléshez – elfeledtetéshez való jog
Ön jogosult arra, hogy Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje az Önre vonatkozó személyes adatokat, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:
Ha az Adatkezelő bármely jogszerű oknál fogva nyilvánosságra hozta az Önről kezelt személyes adatot, és bármely fent megjelölt okból törölni köteles azt, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével köteles megtenni az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő más adatkezelőket, hogy Ön kérelmezte a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.
A törlés nem alkalmazandó, amennyiben az adatkezelés szükséges:
Tiltakozáshoz való jog
Ön jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak jogos érdeken alapuló kezelése ellen. Ebben az esetben Adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Ön érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, Ön jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon az Önre vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik. Ha Ön tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.
Hordozhatósághoz való jog
Amennyiben az adatkezelés automatizált módon valósul meg, vagy ha az adatkezelés az Ön önkéntes hozzájárulásán alapul, Önnek joga van arra, hogy kérje Adatkezelőtől, hogy az Ön által az Adatkezelő részére megadott adatokat megkapja, amit Adatkezelő xml, JSON, vagy csv formátumban bocsát az Ön rendelkezésére, ha ez technikailag megvalósítható, akkor kérheti, hogy az Adatkezelő az adatokat ebben a formában más adatkezelő számára továbbítsa.
Automatizált döntéshozatal
Ön jogosult arra, hogy ne terjedjen ki Önre az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen alapuló döntés hatálya (ideértve a profilalkotást is), amely Önre nézve joghatással járna vagy Önt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené. Ezekben az esetekben Adatkezelő köteles megfelelő intézkedéseket tenni az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében, ideértve az érintettnek legalább azt a jogát, hogy az adatkezelő részéről emberi beavatkozást kérjen, álláspontját kifejezze, és a döntéssel szemben kifogást nyújtson be.
A fentiek nem alkalmazandóak abban az esetben, ha a döntés:
Adatvédelmi nyilvántartásba történő bejelentkezés
Az Infotv. rendelkezései értelmében az Adatkezelőnek bizonyos adatkezeléseit be kellett jelentenie az adatvédelmi nyilvántartásba. Ez a bejelentési kötelezettség 2018. május 25. napjával megszűnt.
Adatbiztonsági intézkedések
Az Adatkezelő kijelenti, hogy megfelelő biztonsági intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy a személyes adatok védje a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
az Adatkezelő a szervezeti és technikai lehetőségekhez képest mindent megtesz annak érdekében, hogy adatfeldolgozói is megfelelő adatbiztonsági intézkedéseket tegyenek, amikor az Ön személyes adataival dolgoznak.
Jogorvoslati lehetőségek
Amennyiben Ön szerint az Adatkezelő megsértette valamely, az adatkezelésre vonatkozó törvényi rendelkezést, vagy nem teljesítette valamely kérelmét, akkor vélelmezett jogellenes adatkezelés megszüntetése érdekében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálati eljárását kezdeményezheti (levelezési cím: 1374 Budapest, Pf.: 603., e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu).
Tájékoztatjuk emellett arról is, hogy az adatkezelésre vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése esetén, vagy ha az Adatkezelő nem teljesítette valamely kérelmét, akkor az Adatkezelővel szemben polgári pert indíthat bíróság előtt.
Adatkezelési tájékoztató módosítása
Az Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy jelen adatkezelési tájékoztatót az adatkezelés célját és jogalapját nem érintő módon módosítsa. A honlap módosítás hatálybalépését követő használatával elfogadja a módosított adatkezelési tájékoztatót.
Amennyiben az Adatkezelő a gyűjtött adatokkal kapcsolatban a gyűjtésük céljától eltérő célból további adatkezelést kíván végezni a további adatkezelést megelőzően tájékoztatja Önt az adatkezelés céljáról és az alábbi információkról:
Az adatkezelés csak ezt követően kezdődhet meg, amennyiben az adatkezelés jogalapja hozzájárulás, az adatkezeléshez a tájékoztatáson felül Önnek hozzá is kell járulnia.
A jelen dokumentum a weblap működésével kapcsolatban minden releváns adatkezelési információt tartalmaz az Európai Unió 2016/679 számú Általános Adatvédelmi Rendelete (a továbbiakban: Rendelet. GDPR) és a 2011. évi CXII. tv. (a továbbiakban: Infotv.) alapján.